2014. május 8., csütörtök

Citromák torta

Citromák torta

Aki szereti a mákot, az mindenképpen próbálja ki, aki meg nem, az is. :) Ez tipikusan az a mákos süti, aminek nem lehet ellenállni. A citromos krém nagyon intenzíven van jelen a tortában, amire a vörös áfonya zselé még rátesz egy lapáttal. Az eper meg csak hab a ...


Hozzávalók

a mákos piskótához
250 g liszt 
50 g darált mák
4 tojás
125 ml olvasztott vaj
1 db citrom leve és héja150 g cukor
1 tk sütőpor csipet só
300 g tejföl 

a lemon curd krémhez
15 dkg cukor
3 kezeletlen citrom leve
2 kezeletlen citrom héja
csipet só
2 egész tojás
2 tojás sárgája
10 dkg hideg vaj
25 dkg mascarpone

a zseléhez
200 g vörös áfonya (lehet konzerv vagy fagyasztott is)
1 ek cukor
1 ek citromlé
2,5 db zselatinlap

Elkészítés

Először a lemon curd-öt készítettem el.
3 citrom levét kifacsartam és a 15 dkg cukorral, az egész tojásokkal és a tojások sárgájával kézi habverővel jól elkevertem. Ezután lereszeltem a 2 db citrom héját és hozzáadtam a krémhez. Egy kisebb lábosban lassú tűzön állandó kevergetés mellett puding sűrűségűre főztem. Nem kellett sokáig főzni, viszonylag gyorsan elkészül. Majd a kis kockákra vágott vajat egyenként belekevertem a krémbe. A krémet üvegbe töltöttem és megvártam amíg kihűl, majd felhasználásig hűtőbe tettem. Miután kihűlt a krém hozzákevertem 25 dkg mascarponét (ilyenkor célszerű megkóstolni, ha nem elég savanykás még lehet hozzá tenni friss citromlevet, vagy ha nem elég édes, akkor plusz porcukrot).

A piskótához, az egész tojásokat nagyon habosra és világosra kevertem a cukorral. Belekevertem az olvasztott vajat és a citrom levét+héját.  
A lisztet átszitáltam a sütőporral és a sóval. Több részletben a tojásos keverékhez forgattam a mákkal és a tejföllel együtt. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem és 180 fokra előmelegített sütőben készre sütöttem (kb. 30-40 perc). 
Ha megsült, hagytam hűlni, majd három egyenlő részre vágtam. 

A zseléhez felmelegítettem az áfonyát a cukorral és a citromlével egy lábosban, majd kicsit összeturmixoltam. A zselatint beáztattam jéghideg vízbe, amikor rugalmas lett hozzákevertem a még meleg püréhez. Kicsit hagytam hűlni, majd folpakkal bélelt (tortával megegyező méretű) téglalap alakú edénybe öntöttem és a mélyhűtőbe toltam. Ott dermesztettem készre. 

Összeállítás

Az alap egy réteg piskóta, melyre 1/3-ad mennyiségű krémet kentem. Utána jött még egy piskóta, erre a vörös áfonya zselé majd megint egy réteg krém és egy réteg piskóta. Végül a tortát teljes egészében bevontam a krémmel és eperrel díszítettem.